A cég története

Joseph Priel 2019Az 1990-es évek elején – mint a legtöbb szektorban – az egészségügy területén is számos változás zajlott. Az állami vállalatok mellett egyre több magáncég jelent meg a piacon. Az EUROMEDIC-et az izraeli üzletember, Joseph Priel alapította 1995-ben. A cég intézmény-ellátási részlege forradalmian új megoldást vezetett be azzal, hogy ötvözte a gyógyászati anyagok pályázaton keresztüli beszerzését az egészségügyi intézmények gyógyszerkészlet-nyilvántartó rendszerével. A megalakulása óta eltelt időszakban az EUROMEDIC az egészségügyi szolgáltatók nagy megelégedésére az ágazat egyik meghatározó szereplője lett Magyarországon

Az EUROMEDIC kizárólag állami és önkormányzati fenntartású kórházaknak szállít. Ezen egészségügyi létesítmények tekintetében a piac legnagyobb részét lefedi, a vállalat kintlévőségei pedig biztonsággal behajthatók.
Magyarországon az EUROMEDIC az egyetlen olyan nagykereskedelmi vállalat, amely a kórházak eszközigényét teljes mértékben kielégítve gyógyszereket és orvosi anyagokat, valamint egészségügyi és irodai szereket egyaránt szállít.

Mély szomorúsággal tudatjuk partnereinkkel és szállítóinkkal, hogy Joseph Priel Úr, az Euromedic Cégcsoport alapítója 2018. december 1. napján tragikus hirtelenséggel elhunyt. A cégcsoport változatlan működés mellett folytatja tevékenységét. Vezetőink és munkatársaink elkötelezettek a szakmai munka folytatása, a cégcsoport jó hírnevének és üzleti filozófiájának fenntartása mellett. 

Küldetésünk

A közegészségügyben a legfontosabb tényező a BETEG maga.
Szakmai és gyakorlati tapasztalatának köszönhetően az EUROMEDIC jól tudja, hogy a betegek milyen ellátást szeretnének, igényelnek és érdemelnek.
Nem csupán hivatásunk, hogy segítsünk az embereknek, hanem egyben a küldetésünk is, hogy az egészségügyben dolgozó szakembereket és rajtuk keresztül magukat a betegeket a legmodernebb technológiákkal, eszközökkel és szolgáltatásokkal lássuk el annak érdekében, hogy támogassuk őket egy jobb életminőség megteremtésében.
Célunk, hogy az egészségügyi ágazat számára a legjobb minőségű szolgáltatásokat tudjuk biztosítani, és közösen – a meglévő ágazatbeli szolgáltatókkal együttműködve – egészségesebbé tegyük a világot.
Azon vagyunk, hogy a közép- és kelet-európai kórházi piacon az első számú értékteremtő integrált egészségügyi szolgáltatóvá váljunk.
Legfőbb feladatunknak tekintjük, hogy minden körülmények között biztosítsuk a szállításokat a kórházak számára, ezzel is hozzájárulva a gördülékeny és hatékony betegellátáshoz.
Legfontosabb értékeink:

• ügyfélközpontúság • szakmaiság • hitelesség • innováció • együttműködés • hűség • rugalmas ügyfélkiszolgálás • modern látásmód és megoldások • partnerség • stabilitás • minőség • egyedi látásmód

Team

 

Kaló Vaskó Erzsébet

Kalo-Vaskó Erzsébet

alelnök, ügyvezető

 

Levente Erika

Levente Erika

adminisztrációs vezető

 

Tóth Zsuzsanna

Tóth Zsuzsanna

gazdasági igazgató

 

 

 

Kovács Annamária

Kovács Annamária

főkönyvelő

 

Zámbori Melinda

Zámbori Melinda

Group Controller

 

György Ildikó

György Ildikó

HR igazgató

 

Vida Marianna

Dr. Németh-Vida Marianna

jogi és adatvédelmi tanácsadó, DPO

 

Nógrádi Tamás

Nógrádi Tamás

fejlesztési igazgató

 

Uhrin Tamas

Uhrin Tamás

IT igazgató

 

Ocsovai Tünde

Ocsovai Tünde

Sales igazgató

KAPCSOLAT

SZÉKHELY:
Cím: H-1051 Budapest, Gerbeaud Ház, Dorottya u. 1, 2. emelet
Telefon: +36 1 8153 100
Fax: +36 1 8153 107
E-mail: info@euromedic-hungary.com

LOGISZTIKAI KÖZPONT

1119 Budapest, Nándorfejérvári út 36-40.

Copyright © 2017 Euromedic. All rights reserved